2025. április 22., kedd

Perintfalvi Rita: ❗️NAGYPÉNTEK: AZ ÁRULÁS BÉRE HARMINC EZÜST! – Fontos, add tovább!

 





Nagypéntek, három óra, némán, sötétben áll a Golgota. Miután meggyal:ázták, istenkár:omlónak nevezték, két lator között keresztfára feszíte:tték a Mestert, aki az emberért jött a világra, hogy megtanítsa szeretni. Csakhogy az embereknek nem kellett a szeretet! Inkább kellett a harminc ezüst, ennyi volt az árulás bére és a csók a Mester arcán a nyugta érte. Barabás, Júdás, Szálasi, Hit:ler, Sztá:lin, Rákosi – a minta mindig ugyanaz! Embereket jogaiktól és méltóságuktól megfosztani, a Gulágon végkimerülésig dolgoztatni, Dunába löv:etni, gázka:mrákban elfüstölni. Mindent és bármit a hatalomért! Harminc ezüst! Moszkovszkij Dolgorukij Orbán jól ismeri az árulás ízét. Hiszen ő az, aki szuverenitásvédelmi hivatallal „védi” az országot a szabad és nyugati széltől, miközben eladta azt a legdespotább, saját népét is ter:rorban tartó keleti ré:múrnak. Orbán Balázs is odadobná a hazát ha:rc nélkül se perc alatt, ha újra jönnének a ruszki tan:kok, hogy vé:rben és gyalá:zatban áztassák Magyarország földjét, mint Krisztust a kereszten. Nem szólna már a „ruszkik haza”, nekik annyi elég, hogy azt hiszik, ők az „ország fa@a”. De szerintük nem ez a hazaárulás, hanem az, ha valaki külföldre költözik és örökre a háta mögött hagyja egyetlen hazáját, mert már nem bírja tovább a bindzsisztáni önkényúr utolsó táncát.
👉Az utolsó táncot a bukás előtt. Mert minden áruló sorsa az! Pont úgy, ahogy Júdásé, aki nem bírta elviselni saját becstelensége súlyát és felak:asztotta magát, mert égette a lelkét a Mester csókja...
❓Vajon érzitek-e már ennek a csóknak az ízét ti Semjén Zsoltok, Rogán Tónik, Lázár Jánosok, Szijjártó Péterek vagy te, aki súlytalanabb vagy mint a pillanatok alatt lecserélt „beszélő golyóstoll”? Hiszen csak bólogatsz, kussolsz és minden jogtiprást aláírsz. És csak arról posztolsz, hogy derűsen kávézgatsz otthon, meg vasalsz. Kit érdekel, hogy egy „szatyor fin:gnak” neveztek, miközben nem állsz ki a népedért, akinek köztársasági elnöke vagy? S ti érzitek már Gulyás, Menczer, Deutsch, Kövér, Kocsis, hogy az a csók marja a lelketek? Harminc ezüst!
❓S vajon titeket nem éget az árulás bűntudata, akik szerint az „egyház nem jótékonysági intézmény”, de megtűritek a focistadiont, luxuséttermet, négycsillagos szállodát fenntartó újkori Borgia-kat, a Kiss-Rigó Lászlókat, meg a botrányos életet élő Beső Gergőket, vagy a Tiszát vörösiszap katasztrófával fenyegető Albert-Nagy Ákosokat? A gyermekbán:talmazó Pajor Andrásokról, meg az abú:zusokról állítólag hosszú évekig mit sem sejtő, ezért azt fel nem számoló Böjte Csabákról már nem is beszélve! Harminc ezüst!
❓ És ti, akik felmentitek a Kónya Endréket, ti, akik Balog Zoltánok, Novák Katalinok, Varga Juditok vagytok, hogy érzitek magatokat nagypénteken? Mind hívő embernek mondtátok magatokat. A református Richelieu-ről nem is beszélve, aki egyházának feje volt (még mindig püspöke!), s aki szerint a saját bűne nem erkölcsi, csupán politikai hiba. Vagy ti Dúró Dórák, Novák Elődök, T0r0czkai Lászlók, akik bárkit leped:ofiloztok randomra, bármiféle bizonyíték nélkül és a nyilas hord:átokkal hajtóva:dászatot folytattok ellenük, meggyal:ázva és ócska politikai harctérré silányítva a legszentebb ügyet: a gyermekek védelmét! Titeket nem éget ma az a harminc ezüst?
❓Vagy titeket, akik dúskálva éltek a koncon, ami miatt az ország nyomorog? Ti közpénzeken felhízlalt, luxusjachtozó Mészáros Lőrincek, vagy az irritáló gazdaságukkal dicsekvő, éjszakánként 1,4 millióba kerülő luxusszállódából, vidéki házat érő karórával posztoló Matolcsyak? És titeket nem éget, Schmidt Máriák, akik tudományról beszéltek, miközben az Akadémiát fenyegetitek? Vagy titeket Pintér Sándorok, Polt Péterek, akiknek a rend – és jogbiztonság fenntartása lenne a dolgokat, de csak a káoszteremtés és a hatalom kiszolgálása a célotok? És titeket Takács Péterek, akik úgy lerothasztottátok az egészségügyet, hogy most már szemeteszsákba csomagolják a betegeket? Harminc ezüst!
❓S mi van veletek, akik a rogáni hazugság- és mér:eggyárnak adtátok el a lelketeket, hogy gyűl:ölettel etessétek a népet és azokra köpködjetek gyal:ázatot, akik pont úgy, mint a Mester a szeretetről és a szabadságról mint legfőbb jóról beszélnek? Bohár, Bayer, Trombitás, Déri Stefi, Kopasz, milyen érzés az árulás? Harminc ezüst!
☝️Végül ne felejtsük ki a sorból a 135 bátor ujjbábot sem, akik az orbáni Muppet Show-ban a parlamentben játsszák el, hogy van itt még kérem demokrácia! S zárja a sort az a számolatlan, névtelen csigagerincű talpnyaló, aki puszta önérdekből árul el bármit és bárkit, amiért csak megfizetik. Harminc ezüst!
Nagypéntek, három óra, komor csend lett a Golgotán. Jézus megha:lt a vé:rtől öntözött keresztfán, mert hal:álra ítélték azzal, hogy istenkár:omló és az államrend ellen iz:gató. Azóta is így megy ez! Mi mind, akik a szabadságért küzdünk ugyanezt a bélyeget kapjuk meg azoktól, akik képesek elárulni mindent, nem csupán a Mestert, de az egész népet is, sőt az egyetlen hazát, Magyarországot, ami pedig nekünk is otthonunk!
❗️De a Mester csókja égeti és marja már a ti lelketeket is, pont, mint a Júdásét annak idején. S előbb-utóbb végez veletek, s akkor már késő lesz a felismerés, hogy nem érte meg az a Harminc ezüst!
Az írás úgy született, hogy Ti mondtátok meg nekem, kiket vegyek bele a posztba. Tehát ez a poszt a Ti Hangotok, a Nép hangja. 🥰
Szöveg: Perintfalvi Rita (Minden jog fenntartva. Sajtó kizárólag teljes egészében, az eredeti címmel veheti át.)
Fotó: Perintfalvi Rita Publik
u. i. Ha még nem követsz, kövesd bátran az oldalamat! Én itt leszek, amíg hagynak. 😉
1

2025. április 16., szerda

Perintfalvi Rita: Mesterterv a júniusi Pride-felvonulók megtámadására.

 


❗️NAGYON DURVA DOLGOKRÓL SZEREZTEM TUDOMÁST! Milyen kormányzati „mesterterv” van készülőben a júniusi Pride-felvonulók megtám:adására?
Ezen a ponton teljesen elengedtem azt, hogy milyen kockázattal jár számomra, amikor közzéteszek olyan dolgokat, amelyeket a sajtó sajnos nem tud megírni, de én igen. Mert minden ellenzéki politikai erőnek és rendszerváltó magyar embernek tudnia kell erről! Magyar Pétertől, Hadházy Ákoson át Dobrev Kláráig, Cseh Katalinig és Kovács Gergelyig, meg a többiekig. Nagyon durva akció készül, amin már lényegében tavaly október óta dolgoznak! Azonban most kapcsoltak magasabb fokozatra. Ijesztő dolgokról szereztem tudomást tegnap éjjel! Kérlek, mindent, amit láttok és hallotok a mai napon és ezek után, ennek fényében értelmezzétek! Rakjátok keretbe, mert csak úgy nem fog Benneteket is megtéveszteni a rogáni propagandagyár! Nagyon fontos az, amit itt leírok és számomra személy szerint rendkívül kockázatos, ezért kérem, hogy segíts nekem azzal, hogy tovább adod! Köszönöm!
👉Szóval tegnap éjjel egy teljesen megbízható személytől a következő információkat kaptam. Budapesti ismert szórakozóhelyeken, amelyeket kifejezetten melegek látogatnak, bárokban és szaunákban, megjelentek furcsa figurák. Akik célzottan azokat a melegeket szólították meg, akiken látszik, hogy szociálisan rossz helyzetben vannak. És nekik pénzt ajánlottak annak fejében, ha ismert LM:BTQ-személyekről hajlandóak mondani bármit, ami terhelő! Vagyis azt a durva lejárató kampányt, amit októberben látszólag a nyilasokon keresztül elkezdtek, tovább folytatják és folyamatosan keresik az újabb célpontokat! A nyilas akció kapcsán tudomásom van arról, hogy legalább 15-20 személyt az addigi célpontok közelében megkerestek azzal, hogy hajlandóak nekik pénzt fizetni, ha bármilyen terhelő információt adnak róluk! Akkor pedig különösen hálásak, ha még arra is hajlandóak, hogy arc nélkül, név nélkül beleköpködjék ezt a mocskot a kamerákba. És természetesen nem az a lényeg, hogy amit mondanak, az igaz legyen, hanem a sztori a lényeg! És az, hogy le tudják vad:ászni ezáltal ezeket az embereket. Minél ismertebb, minél híresebb, annál jobb! Senkinek nem tűnik fel, hogy a betámadottak között nincsen egyetlen Fideszes sem?
❓Mit terveznek? Kezd kirajzolódni előttem az ördögi „mesterterv”! Júniusig ezerrel fogják nyomni azokat a sztorikat, ahol a melegeket ped:ofilnak állítják be, egyre több beszélőfejet meg is szólaltatnak az ügyben, és tovább használják a munka legalja részére az egykori elítélt bűnözőket, az elmebaj miatt beszámíthatatlan vagy erkölcsileg súlyosan korrumpálódott figuráikat, illetve azokat az „újságírókat” és tartalomgyártókat, akik már eddig is egy halom bűncselekményt elkövettek: rágalmazás, becsületsértés, közösség tagjai elleni uszítás, de az igazságszolgáltatás – mert lassú – még nem tudta kikapcsolni őket.
❓Mi a cél? Felhergelni a közvéleményt és elhitetni velük, hogy aki kimegy a Pride-ra az idén júniusban, az mind ped:ofilvédő, sőt a ped:ofilhálózat embere! Az idei Pride lesz az első, amely betiltott lesz, vagyis nem tudom, milyen módon számíthat a rendőrség védelmére. Ha nem lesz védelem, akkor durva támadások várhatóak a sorozatos kamu sztorival felheccelt szélsőjobbos csoportok részéről. Akiknek csak egy szikra kell, hogy robbanjanak. És gyártják a szikrákat, nem egyet, nem kettőt, százat!
☝️„Mesterterv”: legyen minél nagyobb balhé az idei Pride-on! Legyen minél durvább erő:szak az egymás ellen hergelt magyar honpolgárok között. Legyen balhé a rendőrökkel! Legyen balhé a demokratikus jogokat, gyülekezési szabadságot védő ellenállók és azok között, akiket megfizet a hatalom majd egy ezüst színű Mercedesből ötezreseket osztogatva. Mert nekik ennyi is elég! Ennyi is sok.
Aztán majd megpróbál a hatalom minél több koncepciós bírósági pert legyártani, pont úgy, ahogy Putyin. Legalábbis abban bíznak, hogy addigra felőrlik a bíróságok függetlenségét is teljesen. És akkor a hatalom szépen hátradőlhet és elmondhatja, hogy dehát a független bíróságok ítélkeztek!
Káoszt, zavart akarnak kelteni és egyre nagyobb fél:elmet és rett:egést generálni. Mert érzik a vesztüket!
Most ezért nagyon józannak kell maradnunk és tisztán látnunk a valóságot! És nem elhinni semmit a hatalomnak, mert a nagy átverés show elindult! Nem csak passzív nézők legyünk, hanem aktív szereplők!
❗️Ébresztő! Ez az utolsó óra!
❗️❗️És természetesen MIND legyünk ott idén a Pride-on, csak ez segíthet!

2024. december 23., hétfő

Perintfalvi Rita: 🎄A GONOSZ CSAK AKKOR NYER TERET A VILÁGBAN, HA A JÓK TÚL GYÁVÁK ELLENÁLLNI



Dorothee Sölle mondta egyszer, ha arra keressük a választ, hogy Isten miért engedte meg a legbrutálisabb népirtást, vagyis a kiválasztott nép, a zsidóság becstelen legyilkolását, akkor nagyon rossz kérdést tettünk fel. És ez igaz minden más olyan történelmi pillanatra is, amikor emberek vagy azok egyes csoportjai estek áldozatul a legvérszomjasabb totalitárius hatalomnak. Ugyanez történt akkor is, amikor a Mester világra jött. Bár ő a szeretet és az emberségesség üzenetét hozta el erre a megtört és önmagával meghasonlott világra, mégis tömeges gyermekgyilkosságok kísérték születését. Heródes király, aki prototípusa minden elnyomó hatalomnak, egyszerűen nem bírta elviselni még a gondolatát sem annak, hogy mellette megjelenhet egy új király, akinek hatalma talán csillogóbb lehet az övénél. Ezért elhatározta, hogy még apró csecsemőként végez azzal az emberrel, akinek hatalmától már akkor rettegett. De mivel kilétét nem ismerte pontosan és a napkeleti bölcsek megsejtve gonosz tervét, kicselezték őt, ezért képes volt minden fiúgyermeket lemészároltatni szerte Betlehemben. Vagyis a Mester nem csupán egy istálló szerénységében, a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb emberek sorsát magára véve lett emberré. Hanem ezt a pillanatot a hatalomféltő gyilkolás vére és mocska szegélyezte.
☝️Azóta beteg a világ. Végtelenül beteg. Vagy talán mindig is az volt. Hisz ki képes arra, hogy ártatlan gyermekek életét kiontsa? Csupán az, akinek a hatalom mindennél fontosabb és aki a hatalmát nem arra használja, hogy a megtörteket felemelje, hanem arra, hogy magának és oligarcháinak biztosítsa a tobzódó jólétet és az örök dicsőséget.
Persze az olyan hatalom, ami pusztán önmagáért van és önmaga javát akarja, soha nem tart örökké. És nincsen olyan, hogy örök dicsőség. Soha nincsen.
Milyen alávaló, amikor egy hatalom, egy párt, vagy annak kiszolgáló médiája képes arra vetemedni, amire Heródes annak idején. Feláldozni, ha kell a gyermekeket is, hatalma megtartásáért.
👉Magyarországon sajnos ez folyik már hosszú évek óta. A gyermekvédelem égisze alatt követik el a legbecstelenebb jogfosztásokat. Arról nem is beszélve, hogy övéiket, a Balog Zoltánokat és a Kónya Endréket bármi áron megvédik attól, hogy elnyerjék jogos büntetésüket. A bukott Novák Katalinoknak pedig életük végéig bőségben és pazar kiszolgáló személyzetben lesz része, mintha azt érdemelné! A nyilas hordák legújabb akciói – korunk legabszurdabb vérvádjai – pedig csupán hab a tortán.
Tényleg úgy érzem, hogy az a hatalom, ami Magyarországot a hatalmába kerítette heródesi hatalom. Olyan mérvű erkölcstelenség jellemzi, ami semmitől nem riad vissza.
✨A Mester tudta ezt. Tudta azt, hogy beteg a világ. Ezért nem akart királyi palotában megszületni. Ezért nem akart beállni a hatalmasok sorába. Ezért jött a világra ökrök és juhok istállójában, s lett fekhelye egy jászol és a benne levő ócska és kemény szalma. Nem a világ hatalmasai köszöntötték, amikor csodálkozó szemeivel először tekintett a világra, hanem a legjelentéktelenebbek. A pásztorok.
Mert a Mester egy dologra vágyott nagyon: a szív tisztaságára. És ezeknek az egyszerű pásztoroknak tényleg nem volt semmijük azon kívül, hogy ártatlan volt a lelkük.
Nem véletlenül őket választotta a Mester, hogy őket akarta látni elsőként. És nem a Heródeseket, a Balog Zoltánokat, meg az Orbán Viktorokat. Mert tudta, hogy egész élete arról fog majd szólni, hogy az erkölcstelen hatalomvágyókkal kell majd vívnia szüntelen harcát. Az igazságosság, az emberségesség és a szeretet jegyében. De ekkor ott, újszülött csecsemőként még neki is kijárt a béke.
Persze nem sokáig. Hiszen jött Heródes és vérfürdőt rendezett, a Mesternek pedig menekülnie kellett.
A gonosz bármikor képes eluralkodni a világban. Nem egy külső erőre gondolok, hanem arra a gonoszságra, ami az emberi kicsinyesség, önzés, és a bármi áron való hatalom akarása mélyén rejtőzik. Mindig is ez borította lángba a világot.
És mindig meg fog történni újra és újra. De csupán akkor, ha a jók – akik a Mester barátai – passzívak maradnak, ha túl gyávák lesznek az ellenállásra és arra, hogy kiálljanak az igazságért. Bármi áron.
Mert ára mindig van. Most is lesz. 2025 kemény év lesz. Különösen azoknak, akik szembeszállnak a gonosszal.
Mivel a Mester üzenete számomra az, hogy nincsen kollaborálás a gonosszal, ezért számomra nem létezik más opció. Remélem, hogy egyre többen leszünk, akik felismerjük ugyanezt és méltóak leszünk a betlehemi pásztorokhoz... ❗️



2024. december 5., csütörtök

Perintfalvi Rita: 🫣 PAJOR ANDRÁS ATYA: OROSZPÁRTISÁG, KONTEÓ-HIT, OKKULTIZMUS REGGELIRE, GYERMEKBÁN:TALMAZÁS VACSORÁRA?


Mivel az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a szélsőjobbos „áldozatvédő” „újságírók” és nárcisztikus önistenítő pedo:fil-vadászok, meg titkos orgi:a-leleplezők írásai, videói, amelyek torzított féligazságokkal és fake (=hamis) hírekkel ontották tele az online és közösségi médiát, ezért muszáj nagyon észnél lennünk akkor, amikor azt mérlegeljük, hogy vajon melyik hír igaz! Hiszen pont ez a céljuk! Káoszt teremteni, terelni és a végén a tisztelt nagyérdemű már nem fogja elhinni azt sem, ami pedig valóság. Ezért is nagyon fontos a mai cikk, ami a Válasz Online felületén, Bódis András tollából jelent meg. Először összefoglalom, honnan tudhatjátok meg azt, hogy ez nem kamu hír, hanem valós oknyomozó anyag. Majd igyekszem megrajzolni annak a papnak az elkövető-profilját, akit most vádak értek. Hangsúlyozva egyúttal azt is, hogy a bűnössége kimondásáig neki is joga van az ártatlanság vélelméhez. Bármit is gondolok róla személy szerint.

👉1) Honnan tudhatod, hogy ez nem egy konteó (=kreált összeesküvés-elmélet), hanem valós hír?
Nézd meg a forrást! Legyen mindig megbízható! Itt a forrás egy MKPK, vagyis a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által írt közlemény, ami elmondja, hogy hivatalos helyre – azaz a főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatához – érkezett a bejelentés a bántalmazásról. Az illető személyt „minden papi tevékenységétől eltiltották” és még rendőrségi bejelentés is történt. Innen tudhatod, hogy itt nem kitalált, hanem valós bűnről esetleg köztörvényes bűncselekményről van szó.
👉2) Mit tudunk meg a feltételezett elkövetőről? Fontos tudni, ha egy cikkben vagy videóban bárkit azonnal, pusztán bemondásra elkövetőnek, ped:ofil szörnynek, egyébnek neveznek, sőt kiírják a nevét és még a fotóját is kiteszik, anélkül, hogy bármiféle eljárás, egyházi vagy rendőrségi vizsgálat indult volna ellene, vagy a bíróság kimondta volna a bűnösségét, vigyázat, lehet hogy kamu hír! Lejáratás. Nagyon sokszor használják a lejárató kamuhírek a feltételes módot: „X. Y. ellen nyomozHAT a rendőrség” – ennek jelentése nincsen semmiféle nyomozás! Lejáratás van. Esetünkben van egyházi vizsgálat és van rendőrségi kivizsgálás. És ezt nem a kormánypropaganda vagy a szélsőjobbos kamuportálok írták meg, hanem egy megbízható forrás: az MKPK közleménye. Vagyis a hírt szabad komolyan venni.
👉3) Profilozok. Ez a munkámban a legizgalmasabb rész. Feltárni egy elkövető profilját. Korábban – titokban – nagyon hosszan együtt dolgoztam a rendőrséggel és ott azt mondták rólam, hogy született profilozó tehetség vagyok. No, akkor lássuk!
🔹a. P. A. célpontjai kizárólag fiúk, 8-10, de akár 15-16 évesek is. Tehát ő feltételezésem szerint nem ped:ofil, mert az áldozatok között 13 évesnél idősebbek is vannak. És 13 évnél húzódik a ped:ofília életkori határa az orvostudomány szerint. Így két típus marad a háromból, amit a szakirodalomból megismerhetünk. Az egyik típus a pszicho-szexuálisan éretlen, a másik a nárcisztikus-szociopata. Ez utóbbi különösen a kontroll nélküli hatalmat élvezi, a másik megalázását, teljes lelki megsemmisítését. Számára a sze:xualitás nem cél, hanem eszköz. Az ő bántalmazásának a lényege a hatalommal való visszaélés a sze:xualitás arénájában (is). Ezt támasztják alá az áldozatok vallomásai: „nem konkrét ped:ofil aktusok” voltak, amiket művelt, hanem a „ministránsfiúk betörése, megalázása, hatalommal való visszaélés, amelynek volt szex:uális dimenziója is”. Na, pont erről beszélek! Stimmel!
🔹b. De! P. A. szerintem egy kevert típus. Nyilvánvalóan pszicho-szex:uálisan éretlen. Honnan tudom? Mert mindenfajta trükköt, gyerekes csínt kitalál, csakhogy mezt:elenül láthassa és tapogathassa a fiúkat, de tovább soha nem megy. Erre szolgál a „kullancsvizsgálat” vagy a „kvarclámpázás”, amikor kitalál egy sztorit, egy többé-kevésbé hihető keretet, ami teret ad neki arra, hogy kiélje vágyait, vagyis hogy a mezít:elen fiúkat nézegessem, simogassa. „Mez:telen felsőtesttel átölelte hátulról a mi mez:telen felsőtestünket”. És nem megy tovább. Mert arra már nem lenne képes. Nem erkölcsi okokból, hanem azért, mert meg van rekedve a sze:xualitása egy 14-16 éves serdülő szintjén. P. A. feltételezésem szerint, ha nem pap lenne, a világban élne, soha nem tudna egészséges kapcsolatot felépíteni sem nővel, sem férfival.
🔹c. Sokszor az ilyen típusú bántalmazók a leginkább homofóbok és nőgyűlölők az egyházban. Hiszen vágynának valamire, amire képtelenek. Szerintem ez a fajta frusztráltság vitte el P. A.-t a konteók felé, mindegy is miről van szó: Harry Potter vagy Disney az ördögtől való, a Titanic nem süllyedt el, az ukránok orosz gyerekeket árulnak nyugati ped:ofiloknak. Ugyanaz a nóta.
🔹d. Az ilyen elkövető-típusba tartozó személy nagyon gyakran rendkívül tekintélyelvűen viselkedik, mindenkit súlyos szabályokkal korlátoz, irányít. Ezt mesélik róla a hívei is. Csak a parancsuralmi rendszert bírta elképzelni. És nyilván ezért utálta is a liberálisokat, mert számára a szabadság bűncselekmény. Hiszen, aki szabad és szuverén, azt képtelen irányítani. Ezért rettegett pl. tőlem is. Mondjuk erre volt is oka.
Szóval P. A. szerintem részben egy nárcisztikus-szociopata, részben pedig pszicho-sze:xuálisan éretlen. Ez utóbbi típus a leggyakoribb az egyházi elkövetők között. A tekintélyelvű bántalmazók aránya pedig különösen is magas a konzervatív, reakciós körökben, ahol eleve nem tűrnek el semmiféle szabadvéleményt.
Mi kellene ahhoz, hogy ilyen emberek ne szolgálhassanak papként a magyar katolikus egyházban? Sajnos azt gondolom, hogy ennek megszűntetéséhez, az egyéni elkövetők számonkérése, megbüntetése és a rendszerből való kiemelése nem elégséges. Ehhez ennél sokkal mélyebb rendszerszintű változások kellenének! Pl. a cölibátus átalakítása, a sze:xualitásról való egészséges gondolkodás, a nők szerepének teljes újragondolása, a klerikalizmus felszámolása.
☝️ Vagyis még 100 év! És akkor nagyvonalú voltam!

2024. december 3., kedd

Perintfalvi Rita Publik: 🤔SZEMÉLYES: Vajon a szálak hová vezetnek?

 


Felhívtam anyámat, mielőtt a FB-ról tudná meg, hogy nyilvánosan a halálomat kívánta egy szektás szélsőjobbos. Tegnap mikor anyámmal újra beszéltem rögtön ezzel kezdte: “Életben vagy még?” S tudom valóban félt. Nehéz ez. Az ember, aki a nyilvános térben megszólal és képes belekeveredni a nagypolitikába, - nekem most sikerült, - annak fenekestül felfordul az élete. Ő maga valahogy beleszokik ebbe, de a család ezt képtelen lekövetni. Számukra elképzelhetetlen, hogy ilyen szintre süllyedt a nyilvános közbeszéd. Na ja, ha az ember a nyilas ná:cikkal kerül szembe, nincs min csodálkozni! Csak lassan jutott eszembe, hogy nem ez az első eset, mikor megfenyegettek! 2017-ben történt meg először és a két ügy rengeteg hasonlóságot mutat!

☝️Vajon lehetnek összefüggések?

2017-ben interjút adtam a 168 Órának a Biblia és a homoszexualitás témájában. Ez egy teljesen higgadt, szakmai interjú volt. Amiben elmondtam, hogy közkeletű tévedés az, hogy a Biblia egyértelműn elítéli a homoszexualitást. Mert valóban nem így van. Ennek kifejtésébe most nem megyek bele. Az interjú megjelenése után az egyik Hitgyülis prédikátor írt egy durva cikket rólam, amiben hamis tanítónak, boszorkánynak nevezett. Ez után soha nem látott gyűlöletcunami indult ellenem. Százával jöttek a fenyegető kommentek, e-mailek. ( Na jó, ma már ezrével jönnek.😃) Vagyis ez akkor egy szervezett Hitgyülis akció volt ellenem. Még azt is megüzenték, hogy most együtt vannak és a halálomért imádkoznak! Mert ugye ők ennyire igaz keresztények!🥹

Emlékszem, hogy rengeteg fenyegető üzenetben neveztek engem Jézabelnek. Most ugyanezt tette ez a szélsőjobbos influenszer, aki szintén a Hitgyülihez köthető, ha nem tévedek. A száján kiömlő mocsok, a tömérdek rágalmazás és a Jézabelhez hasonlítás, meg annak “prófétai kinyilatkoztatása”, hogy úgy fogok járni, mint a bibliai “istentelen szajha”, vagyis kidobnak az ablakon és kutyák nyalják fel a vérem, ugyanaz.

Ebből több kérdés adódik a számomra?

1. Vajon ki állnak annak a szélsőjobboldali akciónak a hátterében, ahol sorra támadják be a független vagy ellenzéki LMBTQ-közösséghez tartozó ismert embereket? Ez egy Mi Hazánk akció vagy köze van a Fideszhez?

2. Csupán véletlen, hogy a Hitgyülis homo:fób, nőellenes, sőt a nőkkel szemben agresszívan elnyomó stílus megjelent a fő bohóc retorikájában? Vagy megrendelésre dolgozik? Esetleg ők is pénzelik?

3. A rettegés elhintése és a káoszteremtés mellett mi a célja? Hova vezet mindez? Ki a végső célpont?

4. Mit tehetünk együtt azért, hogy ezt a borzalmat megállítsuk?

Mit gondoltok?🤔

2024. november 29., péntek

Perintrfalvi Rita Publik: ❗️FIGYELEM! ÁBRAHÁM RÓBERT NYILVÁNOSAN MEGFENYEGETETT ENGEM! Tudjatok róla és segítsetek egy megosztással!

 


Anyám, ezt a posztot most ne olvasd kérlek és csak erős idegzetűeknek ajánlom! Tegnap éjjel megjelent egy újabb uszító videó a Magyar Jelen csatornáján, amelyben Ábrahám Róbert, ha jól értem, bár nehéz elhinni, hogy ez 2024-ben megtörténhet Magyarországon, a kamerák előtt halálosan megfenyegetett engem. És ehhez Füssy Angéla “újságíró” és “áldozatvédő” vihogva asszisztált. Már értesítettem az ügyvédemet és amennyiben mód van rá ebben az ügyben azonnal büntető feljelentést teszek. Mivel azonban egy olyan hisztériakeltő összeesküvéselmélet felépítéséről van szó, ami egyáltalán nem vicces, sőt, bűncselekmény-sorozattal van teli, ezért kérem a nyilvánosság, vagyis a Ti segítségeteket is! Mert a cél egyértelmű! Embereket terrori:zálnak és megvádolnak a legabszurdabb bűncselekményekkel, hogy az őrületbe, de még inkább, az öngyil:kosságba kergessék őket. Ezt folyton hajtogatják is. Persze nem állnak meg a lelki terro:rnál, tüntetéseket szerveznek a célpontok háza elé, belemásznak a privát életükbe, hogy rettegtessék őket. Rögtönítélő bíróság és kivég:zőosztag szerepét játszák egyben, semmibe véve a BTK-t, sőt a büntetőjogról nyíltan kijelentik, hogy őket nem érdekli, tesznek rá. Na, pontosan az ilyen magatartás vezetett anno a gázkamrákhoz! Emberek, újból mondom, ébresztő!
👉De vissza hozzám. Szóval a videóban előkerült a nevem, mert ugye vettem a bátorságot, hogy szembe menjek ezzel – a véleményem szerint – szervezett bűnözés szintjén mozgó akcióval. És ekkor Füssy panaszkodni kezdett, hogy nem működöm vele együtt, pedig az ő célja, hogy ebben az ügyben összefogjon a jobb és a baloldal. S büszkén kijelenti, hogy ő tárta fel az ősszel kirobbant egyházon belüli kiskorúak sérelmére elkövetett visszaélési ügyeket. Mondjuk azt tegyük hozzá, hogy abban az ügyben konkrétan egyetlen áldozattal sem beszélt!!! Ez egyértelműen látszik a cikkén. Többek között a „látótérbe került áldozatokról” beszél. Vagyis soha egyet nem keresett fel. Soha nem idézte egyetlen áldozat valós beszámolóját. Velem szemben, aki összesen 66 egyházi keretek között valóban bántalmazott gyermek és felnőtt történetét ismertem meg és ebből írtam valós tényfeltáró könyvet 2021-ben. De most ez lényegtelen.
Füssy felháborodására Ábrahám azzal válaszol, hogy hagyja, ne foglalkozzon velem, mert én vagyok Jézabel. Ezt többször elismétli. Majd nyilvánosan megfenyeget, idézem:
👉„Ha ismered az írásokat, akkor tudod mi volt Jézabel vége, ne foglalkozz azzal az istentelennel! Jézabel vége az volt a Bibliában, az istentelen szajhának, hogy míg a király megszánta, mégis csak egy uralkodó lánya volt, hogy miután kihajították az emeletről és mondta, menjetek, kaparjátok fel. A szolgák jelentették, hogy mire lementünk, a kutyák már felnyalták a vérét. Na, nagyjából ez a sors vár rá is!”
❓Hűha! Azt akarod mondani Robi, hogy téged is az oroszok pénzelnek és ki akarsz dobatni az ablakon? Ezt szerintem nem ártana tisztázni!
Azoknak mondom, akik nem ismerik annyira a bibliai szövegeket, hogy Jézabel egy végtelen gonosz bibliai szereplő, aki a szövegek szerint hamis istent imád, az igaz prófétákat halálra adja, ezért kivé:gzik. Elkapják a toronyban, ahonnan az utat figyeli és kihajítják az ablakból, szörnyet hal és kutyák nyalják fel a vérét. Csakhogy ez a történet nem Isten vagy valamiféle láthatatlan erő bosszúja, hanem a legförtelmesebb femmini:cidio (azaz nőgyilk:osság) a Bibliában, amit férfiak követnek el egy nő ellen.
És ilyen sors vár rám, Robi? Tényleg ennyire hülye vagy, hogy nem fogod fel, milyen bűncselekményt követtél el? Annyira baromira bátor férfi lehetsz! Puzsért pofán verni a nyílt utcán, az egy dolog. De megfenyegetni egy nőt ilyen aljas módon: az GYÁVASÁG!
☝️De én nem félek tőled, kevés vagy te ahhoz! Nem fogjuk hagyni, hogy ránk szabadítsátok a terr:ort! És nyugodtan nevezzetek ped:ofil buz:eráns védőnek, istentelen szajhának meg zsidó bérencnek, mindez rátok fog visszahullni! És ezt már most tudjátok...
P. S. Tudom, hogy rendkívül dühítő a történet, de kérek mindenkit itt az oldalamon, hogy a cigá:nyozást mellőzzétek! Mi nem süllyedünk arra a szintre, hol ők vannak!
P. S. 2. Kérlek Titeket, ne dühös arcot tegyetek visszajelzésként, mert akkor lassulni fog a poszt. Ha fontos a poszt, tegyél rá sima lájkot! Köszönöm!