2016. november 19., szombat

Utóközlés

– Ez túl erős, Péter.
– Túlírtam?
– Nem politikailag, idegileg. Jelzőkben, kifejezésekben.
– Rosszindulatú vagyok?
– Elfogult.
– Szerintem: bátor.
– Bátor, igen, de ennek akkor kellett volna megjelennie, amikor Orbán még hatalmon volt.
– Lesz megint, majd meglátod, Ákos. Küldök másikat, ezen még piszmogok kicsit.

Nagyjából ez a telefonbeszélgetés zajlott le közöttünk 2005-ben Popper Péterrel, akinek állandó rovata volt a 168 Órában Ezek mennek mostanában címmel. Most akkori jegyzetének rövidített változata kering az interneten, és látom: a szerző valóban piszmogott még a kéziraton. Sőt a szóváltásunkat is belefűzte valahogy az új szövegbe, amely 2006-ban megjelent a Napidő című kötetében. Tartozom a néhai Popper Péter emlékének azzal, hogy nem a rövidített, hanem a teljes írását közlöm most a Civil szöveg rovatban. Óvatosságnak gondolt szerkesztői tévedésemért (elgyávulásomért?) legalább utólag megkövetem. Neki volt igaza. És persze igaz az is, ami az interneten olvasható: „A szerző világos, tárgyilagos gondolatai egyértelmű jellemrajzot formálnak a miniszterelnökről. Bár az írás 2005-ben készült, az elemzés semmit nem vesztett értékéből és aktualitásából.”
Popper egyébként éppen öt évvel ezelőtt, 2010. április 16-án halt meg.
Itt „utóközölt” írása azt bizonyítja: nemcsak pszichológus volt, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, hanem lényeglátó és léleklátó publicista is.
Mester Ákos
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Popper Péter: Orbán Viktor
– Én megbocsátok, de nem felejtek!
– Hogyan? Ön nem tudja, hogy csak egyféle megbocsátás van, a felejtés?
Nem tudta. Soha nem tanulta meg. Ezt sem Alcsúton, sem Felcsúton, sem Középcsúton nem tanítják.
Ő mondta ki először nyilvánosan és hangosan Magyarországon, hogy az orosz megszállók takarodjanak haza. Így lett ő a kimondások második hőse. Soha nem felejtjük el neki.
Az első hős kimondta, hogy 1956 nem októberi sajnálatos események, hanem népfelkelés volt, szabadságharc. Pozsgay Imrének hívták, majdnem kapott érte egy államfői pozíciót. De azután mégsem kapott. A második hős – Orbán Viktor, a borostás képű ifjú forradalmár – elkergette hazánkból az oroszokat. Kapott érte egy miniszterelnökséget. Valóban megkapta. Akkor már borotvált volt, mellényes, vasalt öltönyös. Lelkileg is.
A történelemből tudjuk, hogy egy Temüdzsin nevű fiatal mongolnak a nászmenetét megrohanták a karakitájok, és elrabolták a menyasszonyát. Nosza, összeverbuválta a barátait, kollégiumi társait, és visszarabolta. S ha már itt tartott, nem engedte a csapatot szétszéledni, hanem vasfegyelemmel összetartotta. Bizony, ehhez tehetség és szuggesztivitás kell! Ezt a Temüdzsint nevezték később Dzsingisz kánnak. S ezek a képességek megvannak a borbély és szabó által alakváltozáson átesett ifjú Orbánban is.
Hány lelke van egy embernek? És egy nagy politikusnak? Egy kis politikusnak?
Az európai pszichológia feltételezésével szemben nekem az a meggyőződésem, hogy a személyiség nem szerkezet (struktúra). Úgy képzelem, hogy az ember lelkében sok személyiséglehetőség lappang. S az manifesztálódik, ami környezeti kihívást, provokációt kap. S ez a sok lehetőség közül előhívott személyiség azután persze mutathat hajlamot a strukturálódásra. Joszif Visszarionovicsból lehetett volna szent életű szerzetes Grúziában. De eljött érte a forradalom...

Fotó: 168 Óra
Orbán Viktorból is lehetett volna erős kezű apa, kőbányájával, szőlejével ügyesen gazdálkodó vidéki nagyember, harmadosztályú futballedző, ravaszul üzletelő kisvárosi prókátor, de eljött érte az átkozott szocializmus, elit ösztöndíjast formált belőle és Angliában taníttatta, miközben az agresszív atyai büszkeség meggyőzte arról, hogy „jel a név, és átkos mágia”. Persze érdekes a nyelv: Vikt-or, a Győztes. Vikt-im, a Legyőzött, az Áldozat. Várjuk meg a napnyugtát, mielőtt siratni kezdjük a napot.
Félek ettől a portrétól. Egyrészt, mert személyesen egyetlen szót sem váltottam Orbán Viktorral. Másrészt mert nem kedvelem őt. Hát akkor miről fogok írni? Az előítéleteimről?
S ha ez a helyzet, akkor egyáltalán: miért írok róla? Halogatom a választ, de a végén úgyis kibököm. Egy amerikai film jut a eszembe, amikor az Európába küldött seregben szolgál egy önkéntes: szemüveges, vézna filosz, aki csetlő-botló kétbalkezes a hatalmas, kigyúrt katonák között. Ám ahogy haladnak befelé Németországba, lassan megváltozik a helyzet. A szánalmas figura egyre jobb katonává válik. Ő lesz a csapat esze. Szinte ördögi ötletesség hajtja a németek ellen. Egy este a tűznél beszélgetnek, és egy fekete óriás megkérdezi:
– Mondd, mi történt veled? Kezdetben folyton kiröhögtünk. Ma jóformán te irányítasz minket.
A szemüveges nem felel. Behunyja a szemét, hallgat. S áttűnő képek vonulásában látjuk, hogy mit élt végig: a lágereket, a szemüveg- és mankóhalmokat, a levágott hajak kazlait, a csontváz múmiákat, a krematóriumot... S végül csendesen ezt mondja:
– Megharagudtam rájuk!
Tessék, kiböktem.
Én, a véglegesen csalódott egykori kommunista diákvezető, párttitkár, propagandista Aczél György időnkénti beszélgetőpartnere voltam. 1989-ben kétszínű politizálásáért az ÉS vezércikkében támadtam meg Pozsgay államminisztert, s talán egyik legjobban sikerült írásomban mondtam el, hogy az árulás miért nem nevezhető damaszkuszi útnak. Bizalommal és várakozással fogadtam a rendszerváltás magyar módját, reméltem, hogy az akkori, bosszúért lihegő MDF helyett a rokonszenves Fidesz befolyásolja majd a hatalmat, igen, a fiatalok...
És évről évre jobban megharagudtam rájuk. Mert kiárusították fiatalságukat, tisztaságukat, hitelességüket. Kiderült, hogy csak választásoktól választásokig terjed a látóterük, soha nem lesz belőlük a szó churchilli értelmében államférfi, csak politikai sakálok csoportja. Valaki egyszer figyelmeztetett: Vigyázz! Ezek bűnözők!
Nem hittem el. Ma már tudom. S Orbán Viktor neve számomra szimbólummá vált. Egy nyolcvan év óta lezüllött ország még mélyebb politikai lezüllesztésének a szimbólumává. Holott a sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever. Mindezzel meg kell küzdenem, hogy hozzáférjek az emberhez.
Első blikkre: nagyon csinos, arányos testű, mozgékony csávó, a klimaxos hölgyek öröme. Határozottan erős erotikus sugárzása van, ami még a képernyőn is átjön. Elégedett lehetne a család, ahol férj és apa, ámde mégsem él zárt világban. Érezhető, hogy nem reménytelen a csábító harmadikok esélye. Én az életébe kapcsolódott nő helyében nem bíznék hűségében.
Feltehetően nagyon hiú, legnagyobb réme a nevetségessé válás, ha például leleplezik valamelyik kalandjában vagy tévedésében, kegyetlenül durvává válhat. Folyton figyeli, hogy viselkedése, szavai milyen hatást keltenek. Ezt jól megjátszott spontán magabiztosság takarja, ami váratlan helyzetekben hajlamos szétrepedni, és kikandikál alóla egy szorongó kisember. Kisembersége kis üzletei által lepleződik le.
Egy igazi államférfi is lehet szélhámos, no de nagystílűen. Adja bérbe a Hortobágyot amerikai tehenészeknek, találjon olajat a Lágymányoson, és kiaknázására alapítson nemzetközi konzorciumot, kössön sok ezer tonna szotyola szállítására szerződést Pápua Új-Guineával és építsen űrrepülőteret a zempléni hegyek között... ez igen!
De lakáscsere-üzelmek, apuka kőbányáinak propagálása, manipulációk a feleség szőleje körül, óvatos simicskázás, ahol nem jönnek rá, édes istenem...
Kisemberségét bizonyítja, hogy amikor elfogy az előre betanult, kész szöveg, bizony dermesztő butaságok hagyják el ajakát. Közgazdasági és financiális nonszenszek, szobák és kerekek számát latolgató lózungok, fürdőszobában borotválkozás közben kitalált indián bölcsességek – „döglött lovat ne sarkantyúzz” színvonalon – és piros-fehér-zöld jelszavak végtelen áradatban.

Fotó: MTI
Persze ha csak ennyi volna, kit érdekelne ez a furcsa szellemű, politikába merült futballista jogászgyerek vagy micsoda. De nem! Orbánban búvópatakként rejtőzik valami zsenialitás is, valami utolérhetetlen szociális intuíció. Néha váratlanul felbukkan, majd még váratlanabbul eltűnik. Amikor nagy szükség lenne rá, biztonságot ígérően megjelenik, de amikor utánakap, gyakran a semmibe markol. Ez már a léleknek az a mélysége, ahova nem lehet bekukucskálni. Orbán magányos harca önmaga kísértéseivel.
Majdnem bizonyos, hogy Orbán már régen nem tudja, kicsoda Orbán. És ezt mentségére mondom. Mert ha tudja, és hidegvérrel váltogatva emeli ki jelmeztárából a különböző vallásokat, politikai stílusokat, polgári vagy forradalmi, sőt ellenforradalmi értékeket, identitáslátszatokat, akkor valóban sötét közéleti maffiózó. Ám valószínűleg már belegabalyodott önmaga sokféleségébe, s időnként diszkrét külföldi szanatóriumokba kell elvonulnia némi belső nagytakarításra.
Szegényke. Mi lesz vele? Az élet néha hosszú. Ilyenkor szeretném megsimogatni buksiját.
Hiszen ez a baj – ahogy nálunk mondják – a megélhetési politikusokkal. Akár annak idején Sztálinnak, nekik sincs hinterlandjuk az egy szál frontvonal mögött. Ha azt áttörik, nincs második, harmadik védelmi rendszer, ahova vissza lehetne vonulni.
Mihez fog majd a vezér és a vezérkar, ha elszivárgott már mögüle a sereg?
Ezek a Fidesz-fiúk kik is lehetnének egy normális polgári világban? Tehát most kell gazdagodni, markolni, szerezni évekre, évtizedekre előre, mindenáron biztosítani a család jövőjét. Így lesz a nagyokat álmodó államférfiból kicsiket üzletelő családfő és gondoskodó apa. Ma már világos, hogy Orbán nem igazán kreatív, nem igazán alkotóképes. A nagy mű megteremtését most a nagy karrier helyettesíti.
S ha egyszer az is elvétetik tőle? Lesz helyette nagy pénz? Nagy foci? Vagy akkor már felejteni kell? Alkohol? Idegösszeomlás? Nehogy a végén kivirágozzon belőle valami paranoiaféle. Egyszer már majdnem elkezdődött. Felcsúti Szent Viktor, akire Szűz Mária titokban rábízta Magyarországot. Miket ki nem talál ez a fiú!
Van azonban egy helyzet, amikor félelmessé válik. Amikor a szakadék, a vereség szélére kerül, de talán még adódhat túlélési, győzelmi esély. Akkor felébrednek rejtett démonai, vagy kívülről szállja meg valamilyen tébolyult erő? Munkabírása ezerszeresére növekszik. Mint valamilyen megvadult viharmadár száll országhatártól országhatárig, és vijjogva szólít mindenkit a küzdelemre. Még a leglustább hívei is felébrednek közönyös álmukból, és tántorogva indulnak utána. S a megújult sereg majdnem eljut a győzelemig. S ez a „majdnem” Orbán tragédiájának a lényege.
Rosszindulatúan huhogok? Dehogy, hiszen éppen elfogulatlanságom miatt rándulnak meg az idegeim, amikor hallom, hogyan szólítják. „Miniszterelnök úr!” Orbán, az exminiszterelnök. A virtuális örök kormányfő. Orbán, aki ma is az, aki tegnap volt. Mint amikor a 83 éves egykori balerinát ma is művésznőnek szólítják, a 90 éves aggastyánt tábornok úrként tisztelik...
Volt, volt, valamikor réges-régen.
Kell Orbánnak ez a kegyeleti aktus? Vagy számára ez azt jelenti: Nekünk te vagy a miniszterelnökünk, akkor is, ha bármilyen stepszli vagy langaléta tolakodott a helyedre.
S ami igazi együttérzést kelt bennem: ezt az életformát elviselhetetlenül fárasztónak érzem. Mert nem Orbán sokkal egyszerűbb, könnyedebb természetéből fakad, hanem érezhetően csinált. Páncélban él! Olyan villogó szemű politikai ellenfelei között, mint egy sziléziai portyán kalandozó egykori magyar sereg vezére. A csapat erős és hűséges, a fegyverzet kitűnő, még a lovak is bírják. Csak éppen...
Csak éppen örökké nyeregben kell maradni! Örökké markolni kell a kardot, örökké erősnek kell látszani. Soha nem adatik meg az elfáradás, a gyengeség bevallásának boldog pillanata, nem kapja meg azt a simogató melegséget, amikor fülét-farkát eleresztve eldobja magát egy sátor előtt, s csak sütteti magát a nappal...
Vezér, nem irigyellek...
Felébredtek, szemellenzős, megbabonázott fidesznyikek? A ti életeteket éppúgy tönkreteszi ez a slepp, mint az általatok – vezérünk mantráját hűen követve – utált liberálisokét, hiszen a hazánkat, Magyarországot viszik a tönk szélére... ha már ott nem vagyunk...
Megállítható még ez az ámokfutás?

Forrás: 168 óra

2016. október 8., szombat

Zeng az Orbán, takarodj! a parlament lépcsőjén álló rendőrökkel szemben



Ilyen a hangulat a Kossuth téri tüntetésen:

Forrás:http://hirhatar.com/

SAJTÓSZABADSÁGOT!





A hungarian szamizdat oldal, bár jelenleg ezen íráson kívül, csak egy cikket tartalmaz, azért jött létre, mert az egyik ellenzéki oldalt (Kolozsvári Szalonna) épp támadás érte, egy időre elérhetetlenné vált, ám a rajta levő cikk, még fellelhető volt az interneten, Az internet nem felejt!




Erre, és a hasonló esetekre jött létre a Hungarian szamizdat blog, hogy a kormányzat által elérhetetlenné tett, de az interneten, még fellelhető, felkutatható oldalak, bárki számára ismét elérhetővé válhassanak!


Mindeközben ideiglenesen elérthetetlenné, vagy nehezen elérhetővé vált, rövidebb időre a 24per7.info oldal is, de még a neten fellelhető arhív verziói is (pl google cache).

És eljött a mai nap, amikor már nem csupán támadják, ideiglenesen elnémítják az ellenzéki sajtót, hanem ennél tovább lépett a kormány, igyekszik véglegesen elhallgattatni az ellenzék hangját, igyekszik megakadályozni, hogy a kormányra nézve terhelő adatok, bizonyítékok egyáltalán napvilágot láthassanak!

A mai nap, a szabad sajtó, a szabad véleménnyilvánítás, az ellenzéki média hangja számára fekete nap!

A Hungarian szamizdat blog, szolidaritását fejezi ki az elnémított Népszabadsággal, és mindazon írott, nyomtatott, vagy elektronikus médiával, amely az ellenzéki médiától tartó kormány aljas diktatórikus intézkedéseinek esett, áldozatul, vagy esik áldozatul a közeljövőben!

JE SUIS NÉPSZABADSÁG!




Aki pedig szeretné felidézni a kormány által lemészárolt népszabadságot, szeretne beleolvasni a régebbi cikkeikbe:






2016. szeptember 24., szombat

Orbán Viktor hivatalosan is beismerte, hogy hülyébb, mint a többiek

Fotó: MTI/AP Ronald Zak

Nem gondoltam, hogy megérem ezt a napot, amikor a miniszterek agyafúrt elnöke hivatalosan, az MTI-n és az Origón keresztül üzeni meg híveinek: ő bizony hülyébb, mint a többi ország miniszterelnöke. Pedig.
  Úgy fogalmazott, „rászedtek, kicseleztek és becsaptak a miniszterelnöktársaim” . Hangsúlyozta, az Európai Tanács „késhegyig menő viták” után kétszer is írásban döntött arról, hogy a kvótarendszer csak önkéntes lehet, ezzel szemben az Európai Bizottság később mégis megindított egy ezzel ellentétes jogalkotási folyamatot, ami átment az Európai Parlamenten és bekerült a miniszteri tanács elé, a javaslat elfogadásához pedig ebben az esetben már elég volt a minősített többség, így Magyarország egyedül nem akadályozhatta meg azt.
Tehát: Orbán Viktor kivételével mindenki tudta és értette, hogy mi történik. Egyedül ő nem értette, őt lehetett becsapni.
Tekintsünk el attól, hogy én például helyből nem hiszek el semmit, amit a nagyon ravasz felcsúti ügyvéd – már amennyiben megszerezte egyáltalán a diplomáját – mond. Többnyire a szeme sem rebben, ha olyasmit mond, aminek tegnap, egy hete, vagy egy éve homlokegyenest az ellenkezőjét mondta.
Ez a mai be- és kijelentés kivétel, mert azt mégsem hazudja senki, hogy ő buta, vagy legalábbis tudatlanabb, mint a többi ország miniszterelnöke. Mert ugye becsapni azt lehet aki:
  • tudatlan
  • naiv
  • nem megfelelően felkészült
  • szarik az egészre
  • nem is érti, miről van szó
Nagyjából ezekből az opciókból lehet válogatni ebben az esetben. Az sem igazán bizonyítja a szellemi fölényét senkinek, ha még ráadásul nyilvánosan be is jelenti az ember, hogy átverték, mint szart a palánkon.
Most meg úgy tűnik, ez a helyzet. Azt viszont helyből nem hiszem el, hogy az Európai Tanács két elutasító határozat ellenére a Miniszteri Tanács elé bocsát egy kérdést, amit aztán mindenki megszavaz, csak a mi Viktorunk nem.
Vagy az van, hogy Orbán azt sem érti, miről beszéltek eddig, vagy nem érti az ügymenetet, vagy pedig tudja, érti és hülyének néz mindenkit. Mármint mindenkit, akinek magyar személyigazolványa van.
Az utóbbi verziót látszik alátámasztani Erzsébet kollegina ma déli cikke. Idézek:
„Valami történt, valamiért változik a propaganda. A magyar kormány valamit tud, vagy érez és most megpróbálja a nemzetközi közösségre tolni a saját eddigi retorikáját. Soha nem volt szó arról, hogy az Unió, az ENSZ, vagy bárki más menekültnek tekintette volna az összes migránst. Ezzel szemben az Orbán-kormány az első pillanattól kezdve, szisztematikusan mosta össze a menekült és a migráns fogalmát. Folyamatosan, tudatosan, második éve.
Mi történt, Petike? Mégis be kell fogadnunk néhány menekültet, mert szóltak a többiek, hogy elég volt és a farkincátokra lép valaki, ha nem fejezitek be a hisztit? Most kezditek előkészíteni a talajt arra, hogy be lehessen majd jelenteni: a kormánynak, különösen Orbán Viktornak akkora nagy lelke van, hogy mégiscsak befogadunk néhány embert, de azok nem migránsok, hanem menekültek?
Egyszóval nem volt ez előzmények nélkül való. Nagy valószínűséggel Orbán Viktor pontosan tudta, hogy lesz olyan határozat, ami valahány menekült (nem migráns, azokat továbbra sem kell befogadnunk) befogadására kötelezi a tagországokat. Tudnia kellett, de lehetséges, hogy úgy gondolta, ez csak a kamunépszavazás után derül ki. Véleményem szerint néhány nappal – érzésem szerint nagyjából 2-3 nappal – ezelőtt szembesült azzal, hogy ez ma nyilvánosságra kerül.
Ezért változott a kormánypropaganda. Mert eddig is hülyének néztek minket és hazudtak, mint a vízfolyás, de nyugi, ezután is hülyének néznek. Mert ezt is mondta a főnök:
„ Egyszer becsaptak minket, ha hagyjuk, hogy becsapjanak minket, akkor becsapnak még egyszer” – mondta Orbán Viktor, majd kiemelte, október 2-án el kell menni voksolni, és népszavazással kell megmutatni, hogy nem lehet az unióban kijátszani egy országot csak azért, mert kisebb mint a nagyok.
MTI
Az, hogyne! A kisebb nagyok, meg a nagyobb nagyok és az idióta magyar alattvalók. Egy szavazat, az egy szavazat. Szlovákia nagyobb ország? Mert úgy tűnik, mindenki megszavazta, már amennyiben akkor nem hazudott a miniszterelnök, amikor arra hivatkozott: Magyarország egyedül nem akadályozhatta meg.
Amúgy ez így szokott lenni demokráciákban, hogy szavaznak és amire a többség voksol, az van. Csak ugye Felcsút híres szülötte ahhoz van szokva, hogy le van szarva mindenki és az van, amit ő akar. Most meg nem.
Az is kérdés, hogy hogyan sikerült egyedül maradnia Magyarországnak? Nem arról volt szó, hogy a V4-ek együtt és hajrá és kéz a kézben? Kihátráltak Orbán mögül, vagy ők eddig is értették, miről van szó, csak a mi büszkeségünk nem?
De nem baj, a lényeg: rohanjon mindenki népszavazni másodikán, mert az mindennél fontosabb. Orbánnak. A kérdés már csak az, ha elég hülye elmegy és voksol, ráadásul Miviktorunknak kedvező módon, akkor mi lesz? Hadat üzenünk az Uniónak? Esetleg kilépünk? Hm?
Különösebb jóstehetség nélkül is meg merem kockáztatni, mi a megfejtés:
Orbán pontosan tudta, hogy elfogadják ezt a javaslatot, de váratlanul érte, hogy ez már most kiderül. Ezért változtattak a kommunikáción. Akarja a népszavazást, mert abból elég pontosan felmérhető, mire számíthat majd a választáson, esetleg egy előrehozott választáson mik az esélyek. Ha ezt látja, el tudja dönteni, mit lépjen. Áder mandátuma hamarosan lejár. Ha neccesnek tűnik a választás és főleg a kétharmad, még mindig dönthet úgy, hogy megerősíti a köztársasági elnök pozícióját és maga ül Áder székébe, ahonnan nem lehet kirobbantani egy elbukott, vagy nem kétharmaddal megnyert választást követően sem, értelemszerűen a mentelmi jog életben marad és sokkal erősebb jogkörökkel ki tudja nyírni az ellenzéket, vagy az új kormányt.
Ha elég erősnek tűnik a Fidesz a népszavazáskor, meg lehet kockáztatni egy előrehozott választást és mondjuk egy évvel a rendes választás előtt újabb négy évre pozícióban maradni. Ez a négy év elég ahhoz, hogy örökre bebetonozza magát. A népszavazás ezért kell, nem a kvóta miatt, mert az már eldőlt.
A népszavazást követően pedig könnyes szemekkel bejelenti, hogy ő egy érző lelkű ember és a magyar nép is az, ezért ő azt javasolja, mutassuk meg lelki nagyságunkat és fogadjuk be azt a pár menekültet, mert azok nem migránsok. Ne legyen így, de majd előveszem ezt a cikket pár hét múlva. Mindenesetre az a véleményem, hogy annyira szánalmas ez, amennyire valami szánalmas lehet. Azonban egy dolgot nem jól viselek. Mégpedig azt, ha hülyének néznek és ilyen gagyi módon manipulálnak. A kérdés már csak az, honfitársaim hogy vannak ezzel? Szép álmokat mindenkinek.

Forrás: Kolozsvári Szalonna