2017. december 20., szerda

Nagy Bandó: Kecskeméten rakják rendbe Orbán feleségét, amikor összeveri

Ma, 07:58 


Nagy Bandó András egészen megrendítő interjút adott kedd este Rónai Egonnak. A humorista láthatóan nem volt jó kedvében, nem tudta türtőztetni magát. Az Orbán-kormánnyal szembeni indulatok elemi erővel törtek elő az élő műsorban.

A beszélgetés közben szóba került Pócs János soros-disznója, az emberek megosztottsága és az a mérhetetlen mennyiségű indulat, ami az országban jelenleg uralkodik.

"Ha betörnek hozzád fegyverrel, te lelőheted a fegyveres rablót. Ugyanolyan erővel szállhatsz szembe, mint amilyennel bejön. Ez az ország így áll most. Ha ilyen helyzetet teremt Orbán, várhatja, hogy meg fog történni valami. Nem akarom, hogy így legyen, és nem akarom sugallani sem, de tessék már elgondolkodni rajta, nem lesz jó vége a dolognak" - mondta Nagy Bandó András az ATV műsorában.

A humorista más megdöbbentő dologról is beszélt: "múltkor Kecskeméten voltam, tiszta véletlenül hallottam egy kórházi dolgozótól - és most olyat mondok, amiről, valószínűleg azt mondjátok, hogy abszurd -, hogy oda viszik Orbán feleségét mindig, amikor összeveri. A kecskeméti kórházban rakják rendbe". 

Rónai Egon: ez egy elég régi mendemonda...

Nagy Bandó András: mendemonda, de tessék mondani: nem magyar mondás az is, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél?

Forrás: Sztárklikk


Azt atv-ről letiltott video:






2017. december 14., csütörtök

A Vajda Zita ügy




A kormány, és a kormányközeli személyek úgy látszik túl sokat hallgatták a munkásmozgalmi dalt, "A múltat végképp eltörölni..."

Igyekeznek a lehetőségeikkel élve, (és méginkább visszaélve) a múltjukat (és némely esetben a jelenüket is) érintő, rájuk nézve kínos vagy kényes információkat, tényeket, titkosítani, cenzúráztatni, az írott, nyomtatott, és a digitális médiából eltávolíttatni stb.

20015.-ben A Fideszes polgármester Láng Zsolt űgyével kapcsolatban működött a netcenzúra.

http://hvg.hu/itthon/20150730_Fideszes_polgarmester_a_tendergyoztes_ceg

https://web.archive.org/web/20150210142303/http://hajdu.hu/PDF/bemutatkozas.pdf

Szintén 2015.-ben jelent meg a 168 órában, és az online felületén, ahonnan azóta jelent meg teljes terjedelmében, Popper Péter 2005-ben írt írása Utóközlés címmel Orbán Viktorról, mely azóta szintén eltávolításra került az újság online felületéről.

Orbán, valószínűleg a vele kapcsolatos multbeli információk felszínre kerülése miatt töröltetett a www.orbanviktor.hu oldalról, minden régebbi adatot, információt.

https://444.hu/2016/12/20/eltuntek-orban-honlapjarol-a-2010-elotti-anyagok

https://web.archive.org/web/20030727141837/http://www.orbanviktor.hu/hir.php?aktmenu=3&id=1549

És még hány esetet lehetne felsorolni!

Ezek az emberek azt gondolják, az életük sötét foltjait eltüntethetik, kicenzúrázhatják, eltörölhetik, de ahogy a valós életben is mindig lesznek emberek, akik emlékeznek, így az internet sem felejt!

Kitörlik egy helyről, megmarad máshol. :)

Most épp Vajda Zitának sikerült elérnie azt, hogy a róla szóló, az igazságot bemutató cikkeket eltávolítassa a népszabadság online archívumából.

http://nepszava.hu/cikk/1147923/

De az internet nem felejt!

https://web.archive.org/web/20171214180127/http://users.atw.hu/hungszamizdat/A%20Vajda%20Zita%20%C3%BCgy.pdf


2017. december 6., szerda

Gönczöl Gyula: Mogiljevics, Pintér és Gergényi közös pontjai.



2007-01-16. 00:27:32

Az amerikai the Wall Street Journal, tehát a tőzsde legnagyobb lapja 2006.december 22-én az első lapon közölte, hogy az FBI nyomoz Szemjon Mogiljevics alvilági ügyeiben és a leginkább körözött személyek listáján van. Mogilevics a KGB őrnagya volt és a szovjet kivonulást követően a nem létező alvilágot szervezte meg Magyarországon. Ebből nőt ki az olajszőkítés, a pornóipar, vodka és borhamisítás, kábítószer kereskedelem, illetve a privatizációs vagyonnal való manipuláció és a junk bond technika bevezetése, amit az USA-ban betiltottak és büntetnek. Ez utóbbi révén rabolták ki a magyar vállalatokat.

Ez ellen szólt Csengey Dénes és ezért kellett meghalnia. Az FBI az említett lap szerint foglalkozik a Bank of New York szerepével, amely bank segített Mogiljevicsnek manipulált árfolyamú részvényeket eladni és ezzel 150 millió dolláros kárt okoztak a befektetőknek. A botrány megérkezett az USA-ba.

A lap szerint jelenleg az FBI Magyarországon is nyomoz. Mogiljeviccsel, aki ellenőrzi a földgázipar és olajipar nagyrészét Putyin sem bír - a lap szerint -, dehát egy cégből érkezett mindkettő, a KGB-ből. A fekete gazdaságból érkező pénz révén ellenőrzik a parlamenti pártokat Magyarorszagon, Putyin is öt pártot finanszíroz magában Oroszországban és így irányít. Antall 1991 nyarán váratlanul kinevezte a pénzügyi államtitkárt, Szabó Tamást privatizációs miniszternek, aki már 1992 tavaszán hatalmas vagyonnal jegyezte Mogiljevics cégét Budapesten a vállalatán keresztül, mint miniszter.

Mindez a Pallag László vezette olajbizottság elé került, ám ennek a kivizsgálását is leállították és az anyagot titkosították 80 évre. Az olajszőkítés hatalmas pénzeket jövedelmezett és a pénz révén tökéletesen korrumpálták a parlamenti pártokat. Orbánnak, amikor a belügyminiszter Pintér Sándort az Olajbizottság adatai miatt kérdőre vonta, Pintér azt mondta, ha Orbán kihozza a róla szóló anyagokat, akkor ő a Fideszben mintegy 123 képviselőt buktat meg és fölrobbantja a pártot. Orbán erre dühében szétverte az irodáját, nem tehetett az alvilág ellen semmit és elvesztette a választásokat. Az Olajmaffia feje Magyarországon Fleisz Ferenc, vagyis a Kakas volt. Pintér odarendelte melléje beosztottját Gergényit, rendes nevén Ringwald elvtársat redőrfőkapitánynak, hogy vigyázzon Kakasra.

A szervezet feje Mogiljevics. A rendőrségen belül működő és a belső korrupciót kivizsgáló rendőrtiszteket, mintegy 17-et, meggyilkoltak. Az életben maradottak súgtak Pallag László képviselőnek, tőle várták a segítséget, de ő mellette az Országgyűlés nem állt ki és Pallag Lászlót nem védte meg. Pedig ez a kutya kötelessége lett volna. Pallag öt rendőrtiszt meggyilkolása miatt kezdett kutatni, ebből alakult ki a korrupciót vizsgáló parlamenti bizottság, amelyet puccsszerűen szüntettek meg. Tanúvédelem nem létezik, úgy randalíroznak, ahogy akarnak. Október 23-án Mogilevics ukrajnai oroszait is bevetették Budapesten. A kivizsgálás adatait szokás szerint 80 évre titkosították. Mogiljevicsről a The Wall Street Journal közli, hogy Izraelben is be van jegyezve a cége. Pintérnek is. Gergényi-Ringwalddal együtt mindhárman izraeliták (Pintér ebből a szempontból kérdéses - a szerk.). A magyar ifjúság végigveretését tehát közönséges rasszista cselekedetnek kell minősíteni. A jelenlegi anyaországi karhatalmat ez az alvilági szervezet irányítja és vele együtt a politikát is. Ők most ország az országban, ami nekik műveleti terület. Ebből kell kiindulni.